Bosszú

Telik az idő

Nem sok minden történt azóta, hogy egyedül maradtam.
Csak annyi, hogy a 17. születésnapom után vagyok két hónappal.
Még egy hónap, és karácsony.
Persze engem ez nagyon nem érdekelt, mert egyedül karácsonyozni nem az igazi.
Nénikém felől semmit sem hallottam, és már nem is érdekelt.
Sajnos az iskolába járást be kellett fejeznem, mert ugyebár törvényes képviselő nélkül nem lehetett ilyesmit intézni.

Ezen kívül annyi történt, hogy az a rohadt ügyvéd rám küldte a gyámügyi hatóságot. Szerencsémre egy idős, bajszos hölgy látogatott meg.
Aki rokonok híján intézetbe akart dugni.
És csak egy hatalmas összegért cserébe hagyott békén.

Annyira magam alatt voltam akkoriban, hogy teljesen megfeledkeztem a nemi élet minden formájáról is.
Több hónapja még nem is maszturbáltam.
Természetesen barátnőm nem volt, és nem is terveztem még hosszú ideig semmilyen kapcsolatot.
Szerettem volna a tulajdonomban lévő szántóföldeket elajándékozni az őket használó gazdáknak.
Többségüket fel is kerestem, és hivatalosítottam is aláírással az ajándékozási szerződéseket.

Nagyon örültek az emberek annak, hogy ingyenesen megkapták a földeket, és a művelésükhöz szükséges gépeket is.
Már csak egy szántóföld maradt, a legnagyobb.
Hozzá tartozott egy feldolgozó üzem is.
A földet már egy ideje nem művelte a gazda, de viszont a feldolgozó üzemet a földem közepén építette fel.
Tudtam, hogy ebből még lesznek bonyodalmak, ugyanis az üzemet a gazda saját költségén építette, de az üzemhez tartozó terület az enyém volt.
Akkor még úgy gondoltam, hogy lemondok a föld tulajdonjogáról teljesen ingyen a gazda javára.
De aztán megtudtam valamit, ami megváltoztatta a véleményemet.
Ez a gazda nem akarta velem felvenni a kapcsolatot semmilyen módon.
Amint az kiderült, a barátnője befolyásolta őt.
Aki nem más volt, mint Kinga.

Kinga, az a lány, aki általános iskolában, egy csomó ember előtt megalázott azzal, hogy térden állva töröltem le a cipőjéről a nyálat.
És akkor esküt tettem, hogy ezt meg fogom bosszulni.
El akarta kerülni a velem való találkozást, de nem sikerült neki.
Levélben többször is felszólítottam a gazdát, Kinga barátját, hogy vegye fel velem a kapcsolatot.
De ő ennek nem tett eleget.
Mérges lettem, és úgy döntöttem, hogy bemegyek az üzembe.

A gazda éppen az irodájában ült, mikor meglátott, nagyon izgatott lett.
Nem tehetett mást, minthogy beinvitált az irodába.
És ott láttam meg az asztalán egy fényképet, ami őt és Kingát ábrázolja. Ráadásul Kinga terhes volt.
Ahogy néztem a képet, bizony felfűtött a bosszúvágy. Nem a gazdát akartam, nekem Kinga kellett. Vagyis neki akartam ártani.
És a földemet akartam felhasználni ellenük.
Már nem érdekelt semmi, új életcélommá vált Kinga tönkretétele.
Azt akartam, hogy ő is térdeljen előttem, és sírva könyörögjön nekem.
Általában nem vagyok mogorva fickó, de nem bírtam magam türtőztetni. Muszáj volt a fickóval modortalannak lennem.
Mikor már bent voltam az irodájában, megszólítottam:

— Szép jó napot! — Térjünk rögtön a tárgyra! — Önnek hátralékai vannak velem szemben.
— Bizonyára ön is tudja, hogy teljes jogú tulajdonosa lettem itt mindennek.
— És ezek a papírok azt bizonyítják, hogy ön és a családtagjai sem fizettek bérleti díjat több mint 20 éve.
— Arról nem is beszélve, hogy ez az üzem felépítése semmilyen nálam lévő dokumentációban nincs feltüntetve.
— Vagyis itt csalás történt! — Úgyhogy a földdel együtt ez a létesítmény is az enyém.

— Mint tulajdonos, azonnal elrendelem minden tevékenység befejezését, azonnali hatállyal.

— Mostantól ez a hely zárva lesz!

A fickó még egy kicsit kérlelt engem, de ő is tudta, a helyzet menthetetlen.
Csak a kabátját és kocsikulcsait vihette ki az irodából.
A munkások is tudták, hogy valami nincs rendben, mert a gazda arcára volt írva.
Persze a gazdának amúgy is közölnie kellett velük a rossz hírt.
Mindenki sietve szedte össze a saját dolgait, aztán szépen lassan kiürült az üzem.
Természetesen én még maradtam, azt a látszatot keltve, hogy engem nagyon is érdekel ez az épület.

Még egy kicsit maradt a gazda is, próbálta menteni a menthetetlent.
De én gyorsan lezártam a beszélgetést:

— Sajnálom! — 20 évük volt, hogy ezt elintézzék.
— Itt a vége! — Viszontlátásra! — fejeztem be.

Majd elfordítottam az ajtó zárt, lekapcsoltam a világítást, beszálltam a kocsiba, és hazamentem.
Kint már kemény mínuszok voltak, és bizony már délután 6 óra körül sötét is volt.
Aztán átöltöztem, és gyorsan leszaladtam a kazánházba, és teleraktam fával a kazánt, majd megvacsoráztam, és elmentem zuhanyozni.
Bevallom őszintén, rossz érzéseim voltak azért, amit csináltam, és sajnáltam a munkásokat, akik itt dolgoztak.
Akármennyire is akartam, nem tudtam elmenni a dolog mellett.
Nagyon hosszú ideje már annak, hogy minden este úgy hajtottam álomra a fejem, hogy elképzelem a bosszút Kinga ellen.
Minden egyes lépésemet lejátszottam a fejemben több ezerszer.

De arra, hogy ez ilyen könnyű lesz, nem gondoltam.
Nagyon izgatott voltam, alig tudtam elaludni.
Látni akartam Kinga arcát. Látni akartam, milyen arcot vág, mikor megtudja, hogy földönfutók lettek.
Ugyanis az volt a terv, hogy kora reggel bekopogtatok hozzájuk, és átadok egy hivatalos papírt, ami az adósságukat tartalmazza felém.
Az általam elkopott üzem csak az adósságuk negyedét fedezte. Aztán a férje adósságának behajtása átterjed a házukra.
De ha Kinga bent a városban, a legtöbb ember szeme láttára megteszi, amire engem kényszerített, akkor elengedem az adósságot.