Egy unalmas nap

Másnap reggel

Mikor végre kimásztam az ágyból, a nő már nem volt ott. Elmentem zuhanyozni, majd egy kényelmes rövidnadrágba öltöztem, és lementem a konyhába, ahol már a megterített asztal várt.
Egyébként odakint még mindig szörnyű hideg van, de ragyogóan süt a nap, ami a konyhánknak leírhatatlan hangulatot adott. A hatalmas ablakokon át szabadon áramlott a napfény a helyiségbe.

Ahogy leértem a lépcsőn, már láttam a padlóra és a falra vetülő fényt, és a finom reggeli illatát, ami belengte a levegőt.
Ezek a pillanatok majdnem elhitették velem, hogy az élet mégiscsak szép.

Majd megpillantottam a őt, aki már várt.

– Szia, te álomszuszék! Jól aludtál? – kérdezte mosolyogva.

– Szia! Igen, jól aludtam. Kerestelek, de már nem voltál az ágyban.

– Ne haragudj! De nagyon kellett pisilnem, ezért keltem fel.

– Nem gond! Na és mit eszünk? – kérdeztem vidáman.

De már nem emlékszem, mi volt a reggeli.
Majd leültünk az asztalhoz, és beszélgettünk.
Mindenféle dolog szóba került, csak a tegnap este történtekről nem ejtettünk egy szót sem. Majd a nő azt javasolta, hogy ma ne menjünk sehova, és filmezzünk egész nap.
Nekem is tetszett az ötlet, így hát gyorsan elvégeztük a szükséges teendőket, majd a kanapén kényelmesen elhelyezkedve filmeztünk.

De a néni közelsége engem újra felizgatott, és megfogtam az egyik mellét, majd mikor a lába közé nyúltam, ezt mondta:

– Ne haragudj, Robert! De egy kis szünetet kell tartanunk, mert ma reggel alhasi fájdalommal ébredtem.
– Amit a mohó szerszámod okozott. Sokáig voltál bennem túl mélyen.

– Bocsáss meg! Én nem akartam fájdalmat okozni neked. – válaszoltam.

– Tudom! Én is akartam.
– Na! Ne búsulj! Hisz még itt vagyok.

Majd tovább néztük a tévét, de én már kezdtem unatkozni. Próbáltam rábeszélni, hogy csináljunk valami közös dolgot, de ő fáradt volt, és már félig bóbiskolt.
Óvatosan felkeltem a kanapéról, nem szerettem volna, ha felébred.

Majd bementem a szobámba, és miután melegen felöltöztem, kimentem a garázsba. Elkezdtem szerelni azt a régi motort, amit már egy ideje bütyköltem.
De még közel sem jártam a végéhez.
Elég sok időt töltöttem bent, már kezdett sötétedni, mire visszamentem a házba.
Elmentem zuhanyozni, majd egyedül megvacsoráztam. Benéztem a nappaliba, de a néni már nem volt ott.

Visszavonult a szobájába, és elaludt.
Én még nem voltam álmos, így hát elkezdtem játszani a számítógépen. Majd mikor azt is meguntam, halkan zenét kezdtem hallgatni.
Akaratlanul is belebonyolódtam a gondolataimba.
Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mennyit változott az életem, és hogy miért kellett erre ennyit várnom.

Mikor ezek a dolgok az eszembe jutottak, még mindig szörnyű haragot éreztem a szüleim iránt, főként anyámra haragudtam. Nem tudtam neki megbocsátani. Egyszerűen nem értettem, hogy miért dobott el mindent, és miért áldozott fel engem is.

Azt is megértem, hogy szerelmes volt apámba, de azt nem tudom felfogni, hogy ha valakivel ilyen hosszú ideig ilyen rosszul bánnak, akkor miért tart ki mellette. Ilyen szerelem nem létezik, legalábbis én így gondolom.
Soha nem fogom megérteni, hogy az öröksége helyett miért apámat választotta. Egy olyan embert, aki soha meg sem próbálta a családja számára megteremteni legalább az alapvető életfeltételeket.

Aztán még nagyon sokat gondoltam arra is, hogy hamarosan újra iskolába kell mennem.
Nem szerettem volna újra emberek közé menni, de ez elkerülhetetlen volt ahhoz, hogy átélhessem a kalandjaimat.
És ahogy egyre idősebb voltam, már nem nyújtott vigaszt a pénz, sem pedig a jólét. Legbelül haragudtam mindenre és mindenkire. Ha őszintén kellene válaszolnom arra a kérdésre, hogy mit érzek a nénikém iránt:

Semmit. Nem szeretem őt. Semmiféleképpen. És már hálát sem érzek, mert amit kaptam tőle, az engem illetett volna, főként azért, mert ő nem az igazi nagynéném, amint azt a későbbiekben megtudtam. De nem szerettem volna őt kihasználni sem, és fájdalmat okozni neki. De szó mi szó, ő volt az, aki bevezetett a nemi élet titkaiba.
Aztán elaludtam a kusza gondolataimmal együtt.