Én vagyok a főnök

Nyár van!
És a nagynéném nemsokára megkezdi az ilyenkor szokásos körútját a termőföldjeinken. A gazdák, akik tőlünk bérlik a földjeink használati jogát, nagy szeretettel látják őt mindig. Legalábbis látszólag így tesznek. De nem csak a földeken tesz látogatást, hanem az onnan betakarított termést feldolgozó üzemekben is, amelyeknek nagy része a miénk. Ez egy nagyon unalmas dolog. A gazdák elmondják, mennyire sikeres lesz az idei termés, de persze több tonnával kevesebbet számolnak, amelyet papíron is bizonygatnak a nagynénémnek, aki persze egy rövid fejszámolással azonnal kijavítja a gazdák által végzett számításokat. Majd a földeken dolgozó emberek közé mennek, és persze nekünk mindig azokat mutatják be, akik a legjobban teljesítenek, de persze a néni itt sem hagyja magát átrverni, mindig megkérdez mindenkit, hogy milyenek a munkafeltételeik, ha valaki panaszkodik, máris a gazda után ered, és helyre teszi őt.

Ez idén sem lett volna másként, csakhogy most el kell utaznia egy hétre.
Persze én sem úszom meg a munkát, rám bízta az ellenőrzést.
Már mindent előkészített: a papírokat, amelyek a pontos termést mutatják, és a gazdák által fizetendő bérleti díjakat tartalmazó névsort is átadta nekem.
Az alkalomhoz illő öltözetről sem feledkezett meg.
Bevallom őszintén, nem bíztam benne, hogy képes leszek ellátni ezt a komoly feladatot.

De nem volt mit tenni, belevágtam.
És egyszerűbb volt, mint gondoltam.
Igaz, hogy ráment az egész napom, de elvégeztem minden feladatot.
Természetesen a nénémnek telefonon mindenről beszámoltam, aki nagyon büszke volt rám, mint mindig.
De ha elrontottam volna, akkor is büszke lett volna rám.
Mert egy áldott jó szíve volt, csak szeretett dugni.
De ugyebár ezt nem lehet senkinek sem a rovására írni.

Mert ahogyan az emberek szeretnek enni, inni, szórakozni, szeretik a szép és vidám dolgokat, ugyanúgy szeretik élvezni a nemi élet által nyújtott örömöket.
Van, aki titkolja a vágyait, de van, aki kevésbé.

Na de!
Már a harmadik napja voltam otthon egyedül, amikor már nagyon unatkoztam.
És bizony, dughatnékom is volt.
Barátnő híján ez elég komoly probléma volt, így hát inkább próbáltam a gondolataimat máshová terelni.
Tervezgettem az új középiskolás éveimet és a barátnőszerzést is.
Majd bekapcsoltam a tévét, és véletlenül a rossz gombot nyomtam meg, mire előjött egy írásokkal teli kép.
Akkoriban ezt teletextnek nevezték.
Én is csak most találkoztam vele először, és nagyon meglepődtem, hogy mennyi minden van itt.

Olvasni lehetett mindenféle hirdetést, árultak itt mindent.
És mindenféle szolgáltatás elérhető volt.
Igen, még a szexuális jellegű szolgáltatások is könnyedén elérhetőek voltak.
Kíváncsiságból felhívtam az egyik számot, amit azonnal fel is vett egy nő.
Bemutatkozott, majd elmondta a praktikáit, és persze a díjszabásairól sem feledkezett meg.
De az egyik ajánlatán elgondolkodtam, ami abból állt, hogy külön díj fejében akár házhoz is jön a nő.
De persze, mikor komolyabban végigfuttattam a dolgot a fejemben, azonnal letettem róla.

Főként a mostoha néném miatt.
Mert úgyis megkérdezte volna, hogy mit csináltam addig, amíg ő nem volt itthon, és persze én elmondtam volna neki.
Nem akartam neki hazudni, és becsapni sem akartam.
Szinte a fülemben csengtek a szavai, amelyek így hangzottak volna:

—Hogy a fenébe süllyedtél ilyen mélyre?
—Idehoztál egy ilyen nőt a házunkba?
—Nagyot csalódtam benned!

És ki tudja, meddig haragudott volna rám.
Lehet, hogy többé már a kapcsolatunk sem lett volna a régi.
És örültem, hogy nem tettem meg.
Mert ez a nő nem érdemli meg, hogy szomorú legyen.
Örökre az adósa leszek, és a mai napig könnyek szöknek a szemembe, mikor rá gondolok.
Bármit megadnék azért, ha csak egy kis időre is újra láthatnám őt, és csak egyszer magamhoz ölelhetném.

Na de, ami ezután következett, az volt életem második fordulópontja.
Amiről a következő fejezetben részletesen fogok beszélni.
Kérem, tartsanak velem!