Hazug élet

A nagy titok

Másnap reggel van.
Most is korán keltem, felöltöztem, és az utam most is a kazánházba vezetett volna, de a házban melegebb volt, mint máskor ébredés után.
Tudtam, hogy a néni már felkelt, és begyújtott. És akkor eszembe jutott, amit tegnap este mondott.
Akkor esett le nekem, hogy valami tényleg komoly dologról lehet szó, ha ilyen korán kelt.

Majd lementem a konyhába, és ő már ott volt. Finoman kávézott, és az én reggelimet is elkészítette.
Meglátott, és azt mondta:

– Jó reggelt! Gyere, kész a reggelid – mondta.

– Szia! Köszönöm, most nem kérem – feleltem.
– Mit akarsz nekem mondani? – kérdeztem izgatottan.

Ülj le! Ez egy hosszú történet, amit most elmesélek neked – és a kezét egy dossziészerű papírkötegre tette. – Figyelmesen hallgass végig.

"Ezt már a megismerkedésünk napján el akartam neked mondani, de nem tudtam, hogy kezdjek hozzá.
Szóval... Robert! Meg kell tudnod, én nem vagyok a vér szerinti nagynénéd.
Minket semmilyen rokoni szálak nem fűznek egymáshoz.
Ezért nem kell aggódnod amiatt, amit tettünk. Itt ez a halom papír, ami bizonyítja az igazamat.
Úgy történt, hogy 9 éves koromban a szüleimet elvesztettem. Egy munkahelyi balesetben mindketten meghaltak, és még jó páran velük együtt.

Én akkor egyedül maradtam, mert nem volt más élő rokonom sem anyámnak, sem pedig apámnak. Gyermekotthonba akartak vinni, de a te nagyszüleid örökbe fogadtak.
Emma néni, a te nagyanyád, sokat könyörgött a férjének, hogy engedje meg az örökbefogadásomat.
Emma néni nagyon szeretett volna még egy gyermeket, de anyukád születésekor komplikációk léptek fel, aminek eredményeképpen többé nem tudott teherbe esni. Ezért befogadtak engem, mint a második lányukat.
Majd mikor anyád 23 évesen megismerkedett apáddal, aki egy szegény családból származott, és az egész felmenőji a munkásosztályba tartoztak.

Mellesleg, apádék rokonságában nem volt ritka eset az erőszak, és a bűnözés sem. Apád mindig is ivott! Egészen fiatal kora óta.
Először csak a nagymamád tudott a kapcsolatukról, majd mikor az már komolyra fordult, és egyedül nem tudta megakadályozni az együttlétet, el kellett mondania a nagyapádnak is.
Természetesen ő azonnal erőszakot alkalmazott volna apád ellen.

De ő és a bandája nem futamodtak meg a nagyapád emberei elől. Ezért, Robert nagyapa, édesanyádat választás elé állította. De sajnos anyukád a rossz életet választotta. Így került ki anyád a családból, és így a végrendeletből is.
Persze, nagyanyád titokban küldözött pénzt nektek, de apád mindig elherdálta.
Aztán valahogy teljesen feledésbe merültetek, így én örököltem mindent."

– Természetesen, amint felnőtt leszel, mindent visszaadok. És ezért nem bántam meg azt, hogy lefeküdtem veled.
– Tudom, hogy te is vágytál rám, én pedig már nagyon régen nem éreztem egy férfi érintését.

– Nem érzem azt, hogy valami miatt sajnálkoznunk kellene, vagy szégyenkeznünk. Nem követtünk el semmi eget rengető bűnt.
Úgyhogy ha nem szeretnéd tovább folytatni azt, ami kettőnk között van, akkor csak szólj.

– Meg akarod nézni az örökbefogadási papírokat? – kérdezte.

– Nem! Nem akarom! – válaszoltam mérgesen.
– Engem nem érdekelnek a nagyszüleim! És nem érdekelnek a szüleim! Sőt, az sem érdekel, ha összedől ez a rohadt világ! – kiabáltam sírva.

– Mások büszkesége és anyám kurvás természete miatt én szívok egész életemben.
– 16 év, kurva 16 év! Amit szenvedéssel és kínok közt éltem le.
– Ezt ki fogja jóvá tenni? Az emlékeket a fejemből és a sebeket a szívemből ki fogja kitörölni? – mondtam elcsukló hangon.

Kimentem a szobából, és bezárkóztam a kazánházba, hogy egy kicsit egyedül legyek.
De a nagynéném, aki már nem is volt a nagynéném, utánam jött, és könyörgött az ajtónál, hogy menjek vissza a házba.
Én azonban hajthatatlan voltam, míg azt nem mondta, hogy akkor ő is ott marad, még ha meg is fagy.

Kinyitottam hát az ajtót, és visszamentem vele együtt a házba.
Nem akartam, hogy megfázzon, hiszen ő nem tehetett az egészről. Neki köszönhetem azt is, hogy még élek.
Ő volt az egyetlen ember, akinek egy kicsit is számítottam.
A szó szoros értelmében ő tanított meg élni.
Emlékét a mai napig őrzöm.
Még most is sírni kezdek, miközben ezeket a szomorú történeteket papírra vetem.

Bent a házban nem szóltunk egymáshoz, de ő tudta, mit kell tennie.
Hirtelen szorosan átölelt, majd ezt mondta:

– Robert, ezt jól jegyezd meg!
– Amíg itt leszek, mindig számíthatsz rám. Melletted leszek, történjen bármi.
– Nagyon megkedveltelek, és megérdemled, hogy végre élj!

Én nem válaszoltam semmit, csak még közelebb húztam magamhoz, majd szorosan átöleltem.
De nem bírtam sokáig; kibújtam a karjai szorításából, mert ha tovább maradtam volna az ölelésében, még most is sírnék.
Hirtelen rámtörő érzések borítottak el.
Az a rengeteg harag és gyűlölet, ami felgyülemlett bennem az évek során, most egyszerre akart a felszínre törni.

Ezt nem engedhettem meg magamnak.
Nem gyengülhetek el annyira, hogy újra sírjak – gondoltam.
Hiszen esküt tettem, hogy soha többé nem fogok sírni.
Majd erőt vettem magamon, megpusziltam az arcát, és azt mondtam neki:

– Köszönök mindent, amit értem tettél.

Ezzel felmentem a szobámba, és rögtön elaludtam.
A nagynéném még maradt egy kicsit. Ettől a felfordulástól biztosan neki is elkezdett hiányozni a régi családja, mert nyitva hagyta a családi fényképalbumát.