Szülők eltemetve

A temetés

Ez volt a második nap, amit Csilla néninél töltöttem. Ma is korán keltem, és lementem a földszintre, de a néni már nem volt otthon.
Egy cetlit ragasztott nekem a hűtőre.

Jó reggelt, Robert!
Olyan jól aludtál, hogy nem volt szívem téged felébreszteni. Én bementem a városba kifizetni a temetést, ami ma délután lesz.
És egyben kifizetem anyád kezeléseit is.
Hazafelé veszek neked ruhákat, meg mindent, amire szükséged van.
Hamarosan jövök! Érezd jól magad!

Nekem ez a kis cetli nagy örömet okozott. Azért is, mert nagyon jól esett, hogy végre valaki törődik velem, és érezhettem azt, hogy tartozom valahova.
De azért még mindig kételkedtem, hogy ez a valóság. Egyik napról a másikra ilyesmik nem szoktak történni. Számomra még mindig hihetetlen volt, hogy az éhenhalás széléről valaki hirtelen belecsöppen a jó módba.
Nem is tudtam fölfogni, hogy mi vesz körül.

De aztán nem agyaltam ezen sokáig, inkább csak örültem, és ki akartam élvezni, amíg tart.
Így hát megreggeliztem, és kimentem az udvarra körbenézni. Találtam a ház háta mögött egy garázsra emlékeztető épületet.
Az ajtó nyitva volt, én pedig bementem.
Tele volt mindenféle kacattal, szerszámokkal, autó-motor alkatrészekkel, minden olyan dologgal, ami engem érdekelt.
De nem akartam a nénikém engedélye nélkül kutakodni, ezért elhagytam az épületet.
Gondoltam, ha hazajön, majd engedélyt kérek arra, hogy rendet rakjak ott.

De a nénim elég későn ért haza, a temetés előtt 1 órával. Nagyon vicces volt, ahogy pánikolva beront a házba, és azt mondogatja, hogy nagyon kell sietnünk, mert el fogunk késni.
Nem várhattam tovább, el kellett neki mondanom, hogy én nem megyek a temetésre.
Mikor ezt megmondtam neki, nagyon meglepődött, egy pillanatra még a lélegzete is elállt.
De nagyon megértő volt, és azt válaszolta, hogy rendben van, akkor én se megyek!
Majd mosolygott egy nagyot, és rágyújtott egy cigire. De azért még fűzött hozzá néhány mondatot, amire már nem emlékszem.
Elszívta a cigit, és ezt mondta nekem:

— Jól van, fiam! Ha már nem megyünk sehova, akkor én elmegyek zuhanyozni, és veszek fel valami könnyebbet magamra. – Aztán meg rendelek pizzát, és beszélgetünk egy kicsit. – Mit szólsz hozzá?

— Az nagyon jó lenne. – És köszönöm, hogy ilyen kedves vagy! – válaszoltam szerényen.

Ez a kedves néni rám mosolygott, és elment fürdeni.
De amint elhagyta a nappalit, a telefon elkezdett csörögni. Nénikém után kiáltottam, aki rögtön visszafordult, és ezt mondta:

— Haló! Igen, én vagyok! – Sajnálom, de nem óhajtunk részt venni a szertartáson érzelmi okokból. – Nyugodtan rendezzék le nélkülünk. – Az anyagiak el vannak intézve. – Köszönöm, és szép napot!

Majd ezzel letette a telefont, és folytatta az útját a fürdőszoba felé. Én meg csak ámultam, hogy milyen keménykezű az idegenekkel szemben.
Majd mikor befejezte a fürdőzést, leültünk az asztalhoz, és kajáltunk. De a telefon megint csengett.
De mikor a nénikém felvette, az arckifejezéséből rögtön tudtam, hogy baj van.
A kórházból keresték őt, tájékoztatták, hogy anyu öngyilkos lett! Túladagolta magát nyugtatóval.
Csilla néni nagyon zokogott, és azt mondta nekem, hogy ő tudta ennek a végkimenetelét.
Én nem tudtam sírni. Nem is éreztem semmiféle fájdalmat vagy szomorúságot.

Ezen a nénim is nagyon meglepődött, de megértette. Majd azt mondta nekem, hogy ő most elvonul a szobájába lepihenni, de én nyugodtan nézzek valamit a tévében, vagy csináljak, amit akarok. Én is elmentem a szobámba.
Akaratlanul is eszembe jutott anyám, és arra gondoltam, lehet, az én hibám, hogy meghalt.
Mert mikor még együtt éltünk, mindennap többször is elmondtam, hogy bárcsak megszabadulnék tőlük!

Aztán nem valami sokáig gondoltam rá. De most, hogy már ennyi idős vagyok, nagyon szívtelen és keményfejűnek látom a fiatalkori önmagamat.
De azt is tudom, hogy ez a szüleimnek és az egyedüllétnek volt köszönhető.
Azt mindenki tudja, hogy a reménytelen ember a legveszélyesebb, már fiatalon kiirtottam magamból szinte minden érzést. Csak a bosszú gondolata éltetett.

De ahogy ott feküdtem az ágyamban, és körbenéztem az én komfortos szobámban, elégedett voltam. De hálás, az nem!
Én mindig is azt vallottam, ha valaki megszületik, akkor annak alapból járnak az élet alapfeltételei.
Főleg egy gyermeknek.
Aki nem kérte az életét, ha már a világra hozták, akkor adják meg neki a tisztességes életet!

De ezek a mély gondolatok is elhagyták a fejemet, ugyanis a kezem a gatyámba tévedt, és már kőkemény lett a farkam.
Úgy döntöttem, hogy maszturbálni fogok, de nem akartam a szobámban, mert a rengeteg anyag úgyis szétfröccsenne mindenhova, és a néni észrevenné.

Kimentem a szobámból, a fürdőszoba felé vettem az irányt, de a néni hangja megzavart.
Odaszólt, hogy nem tudott elaludni, és bemegy a városba, és én is mehetek vele.
Így hát visszafordultam, és szó szerint rohantam.
Nem szerettem volna, ha álló farokkal meglát.
Alig értem be a szobába, és ő már ott is volt.
És megkért, hogy öltözzek át! Addig ő a nappaliban lesz.

Gyorsan felöltöztem, és már indultunk is!
Csodálatos érzés volt az, hogy akkor mehetek, amikor akarok, és oda mehetek, ahova szeretnék.
Sőt, még szégyenkeznem se kellett, mert a városban senki nem ismert engem. Ugyanis még sosem jártam ott.

Az első megállónk a pszichiátriai intézet volt, ahol anyut kezelték. Csilla néni hívott be magával, de én inkább maradtam a kocsiban.
Majd mikor mindent elintézett, elmentünk a gyámhivatalba, ahol a néni kezdeményezte az örökbefogadásomat.
Csak annyi volt, hogy bement, megmondta, mit szeretne, és már intézték is neki.
Aztán megkérdezte tőlem, hogy szeretnék-e ugyanabba a suliba járni, vagy pedig ide a városba. Számomra ez nem volt kérdés.
Soha többé nem akartam visszamenni a szülőfalumban lévő iskolába.
Természetesen a nénikém elfogadta a döntésemet. Majd elindultunk az új iskolámba, hogy elintézze a beíratásomat.
Pár perc múlva kijött, és azt mondta nekem, hogy két hét múlva kezdhetek.

Csodálkoztam azon, hogy számára minden ilyen könnyen megy. De aztán megtudtam, hogy ő nagy tekintélynek örvendő üzletasszony, aki visszavonult.
Mert az apja és a nagyapja a környék legnagyobb földesurai voltak. És azt a sok földet egyedül a nénikém örökölte.
Anyut kitagadták és megfosztották mindentől az apámmal kötött házassága miatt.
Mikor én ezt megtudtam, még jobban haragudtam rájuk, főként anyura.
Feláldozta saját magát és az én gyerekkoromat is egy ilyen csődtömeg miatt, mint az apám.
De aztán csak úgy a semmiből bevillant, hogy a nénikémnek én vagyok az egyedüli élő rokona.
Az ő halála után minden az enyém lesz.

Az ábrándozásaimat a néni hangja zavarta meg.
Mert már elintézett mindent, és mentünk haza.
Nagyon elfáradt, csak egy nagy pihenésre vágyott.
És én se voltam ellene.
Hazaértünk, mindenki bebújt az ágyába, és elaludtunk.