Kezdődik a kaland

Kis házban nagy élet

Másnap reggel is korán ébredtem, és a szokásos tennivalók után, magamhoz vettem a szülői ház kulcsait majd, kocsiba szálltam és elindultam le a faluba. Az időjárás csak annyiban változott hogy, már nem havazott de, szörnyű hideg volt. Mikor odaértem a házhoz, láttam hogy a kémény füstöl.

Leparkoltam, és a férfi akit Norbertnek hívnak már kint volt és mosolyogva várt engem. És most hogy világos van, és teljesen megfigyeltem a fickót, még mindig nem szimpatikus. És a modora az egy tipikus seggnyaló. Végignéztem őt, azt gondoltam hogy mi a jó kurva édesanyját vigyorog ez faszfej.

Majd kiszálltam a kocsiból és bementem a házba vagyis átmentem a jéghideg folyosón, rögtön belém hasított az emlékezés. Szinte láttam apámat részegen az asztalra hajtott fejjel aludni, anyámat meg jól összeverve a sarokban kuporodni. Nagyon ideges lettem, de tudtam hogy ez már a múlté, és beléptem a konyhába. Minden olyan volt mint amikor még én is ott laktam annyi kivétellel hogy, most meleg van.

Már kintről hallani lehetett a gyerek zsivalyt, sírást és veszekedést. Még idegesebb lettem. De ez elmúlt mikor a nő is bemutatkozott. Egy valóban gyönyörű nő, akinek a neve Viktória. Egy 165-170 centis, kb.60 kilós aprócska termetű bombázó volt. Szép formás lábakkal, kerek feszes mellekkel, mert még szoptatatta a legkisebb gyermeket aki talán 1 éves lehetett. És segge az harapnivaló volt.

És ami a legérdekesebb volt, az hogy, megsem látszott rajta a szülés. Az alakja semmit nem árult el arról hogy tíz gyereket szült meg természetes úton. Csak enyhén nyúlt meg a bőr a hasán.

Mikor odajött hozzám, bemutatkozott és kezet fogtunk, gyönyörű apró puha keze szinte elveszett az enyémben. És volt valami nagyon csábító és vonzó a tekintetében. Gyönyörű fehér bőre, és a rózsaszín ajkai varázslatosak voltak.

Aztán beszélgetni kezdtem velük, és oda adtam nekik a ház kulcsait, és akkor a férfi rátért a lényegre:

„Uram! Előbb kérem engedje meg hogy megköszönjük magának ezt a jó cselekedetet, mert maga nélkül már biztosan megfagytunk volna. És arra kérem önt hogy mondja meg mennyi lenne a ház bérleti díja, mert jelenleg még ennivalóra se nincs pénzünk.”

Nem válaszoltam a fickónak mert, tudtam hogy ez lesz belőle. De nem mondhatnám hogy mérges lettem, inkább csak ismerős volt az ő helyzetük. Pontosan tudtam milyen az amikor valaki fázik, éhezik, és bármit is tesz önerőből nem jut ki ebből. Végignéztem rajtuk, és akkor a nő lehajtott fejjel szégyenkezve nézte a földet.

Én akkor nagyon megsajnáltam őt. Írhatnám azt hogy az egész családon akartam segíteni, vagy hogy éppen a gyerekeket sajnáltam meg, de akkor hazudnék, és akkor nem lenne értelme a írni se róla. Valójában én a bugyijába szerettem volna bejutni.

De akkor azt mondtam Norbinak hogy, majd máskor visszajövök és megbeszéljük.